Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a televízió alapvetően tömegmédium, akkor a címben jelzett kérdés az alapkérdés a mai magyar médiában, és nem az, hogy az időjós fel tud-e pörögni élő adásban óránként többször a közmédia csatornáján.

A mindenkori közszolgálati média a vallásokhoz nem semleges módon áll hozzá. A szabályozás abból indul ki, és erre jó okai vannak, hogy a vallások értéket képviselnek a társadalomban, és így a vallásos közösségek speciális, tájékoztatás iránti – a profitorientált média által jobbára figyelmen kívül hagyott – igényeit ki kell szolgálni. E felfogásba nem csak, hogy e közösségek sértegetése nem fér bele (pl. a közmédia vélemény-műsoraiban), hanem éppen ellenkezőleg, a komoly társadalmi jelenléttel bíró egyházak bemutatása az intézmény törvényben előírt feladata (ami persze nem zárja ki az egyházak működésének bírálatát sem). Ettől függetlenül a Charlie Hebdo-gyilkosságok által exponált kérdések végiggondolása hamisítatlan közszolgálati feladat.

Alkotó ember számára a kritika nélkülözhetetlen műfaj, mert lehessegeti a felesleges dolgokat a műről, bármi legyen is az. Feltéve, ha egy hozzáértő és a témát ismerő kritikusról van szó, akit nem személyes dühe vagy akármilyen érintettsége vezet írás közben.

A kegyes olvasónak (tévénézőnek) nehéz rendet vágni a közmédia megújult csatornáinak indulása körüli kritikai dzsungelben. Könnyebb is felülni a baki- és mémgyűjtemények cunamijára jókat röhögve az ügyetlenkedéseken. Természetes emberi gesztus ez is, nincs is ezzel gond, mondhatnánk, az online újságírás és a blogoszféra egyik szexepiljéről van szó.