A kép forrása


Náluk Bach, Mozart és Verdi a nyerő. Adatok ide, zenei gusztusok oda, aligha venné bárki a bátorságot, hogy vitába szálljon a vadonatúj listával, amely mellesleg a klasszikus zeneirodalom három vitathatatlan óriását emeli piedesztálra. Akkor is, ha van, aki Vivaldit jobban szereti Bachnál, Beethoven inkább lázba hozza, mint Mozart, és Wagner egyetlen ütemét oda nem adná az egész Verdi-kiadásért. Művészeti produktumokról lévén szó van is létjogosultságuk a finom különbségeknek, különben is: ízlésekről nemcsak vitatkozni nincs mit, de mérni őket egyenesen eszement ötlet lenne. Másfelől a zeneesztétika jó kétezer-ötszáz esztendeje kacérkodik a gondolattal, hogy a hangok világát összhangba hozza a kozmosz logikájával: Egyiptomban egész papi rendek méricskélték a szférák zenéi meg a földi arányok megfelelését, Püthagorasz ugyancsak; a görög bölcsek pedig éppúgy, ahogyan a kínaiak is váltig állították, hogy a különféle hangzások kihatással vannak az emberi jellemre, mely hagyomány elevenen élt az egész középkoron által, egyes skálákat ördöginek, megint másokat angyaliaknak titulálva. Hogy szavam ne feledjem: a hangok mindig is a dolgok egymásra vonatkoztatásának: összefeszülésének és megbékélésének hordozói voltak, mióta csak az ember muzsikál, annak pedig a legszerényebb becslések értelmében is megvan vagy háromszázezer esztendeje. A zene tehát nem egyéb, mint fizikai rezgések keltette indulatok: feszültségek és megnyugvások játéka – a vak is hallja.

Ezzel aligha mondanak hát újat a szorgos adatelemzők. Hogy Bach muzsikája kozmikus arányú, arról eddig is több könyvtárnyi elemzést összeírtak, Mozart sem volt híján eddig sem az égi, a mennyei, mi több, egyenest az isteni jelzőknek – hogyan is védhette volna ki ez utóbbit olyasvalaki, akit Isten kegyeltjének kereszteltek, és igyekezett rá is szolgálni zengzetes nevére? Verdi robusztus lekerekítettsége ugyancsak méltó a kiemelésre. Különb pszichológus volt az egész tengerentúli iskolánál. Hogy miként viszonyul egymáshoz a kutatástól frissen megtisztelt három óriás? Kajánul jegyzem meg, hogy Mozart életműve tetemes hányadát úgy alkotta meg, hogy jószerivel semmit sem hallott az öreg Bachtól: akkoriban gyorsan váltották egymást a zenei divatok. Verdi meg – nehezen nézem el neki – kifejezetten lekicsinylő véleményt formált Mozartról. Nagyot nézhetnek, ha most egymásba botlanak a digitális Parnasszus csúcsán. (Csajkovszkij, a koreaiak negyedik kedvence nem lenne meglepődve: rajongott Mozartért, még szvitet is komponált a stílusában.)

Másfelől semmi meglepő nincs benne, ha a zeneművészet legnagyobbjai egy ama csúcson bukkannak föl, bármely kaptatón vágtak is neki a hegynek. Ősrégi meggyőződés, hogy az emberi világértelmezés látószögei csak egy-egy metszetét foghatják be a teljességnek, és a különféle megközelítések összetartó ösvényei logikus módon találkoznak majd a végtelenben. Amelyet ki így, ki amúgy nevesít. Csak a mi kultúrkörünkben is korról korra változó módon. Platón ősképekről, ideákról tanított. Arisztotelésznél a létezők hierarchiájának csúcsán az abszolút létező, a Mozdulatlan Mozgató áll, amely egyúttal a forrás. Aquinói Szent Tamás logikus módon az Írás eleven Istenével azonosítja.

Most meg?

Mindegyre a Big Data szókapcsolatba botlunk. Íme: a cybervilág embere előtt is föltárulnak a jelenségek mély összefüggései. Adatvilágunk csúcsán és forrásánál a Nagy Adat ismeretlen istensége ragyog. Talán nem túlzok, ha homályba bukó, szögletes vonásaiban a poszmodern korszak gnózisának, beavatásvallásának ikonját vélem fölfedezni: egy kiismerhetetlen főhatalom képviselőjét, aki nem eszmény többé és még kevésbé lelkes létező, csupán valami gigantikus adatbázis. Ahogy egy régi bölcs mondotta: mutasd meg a te istenedet, és én megmutatom a te emberedet. Tartok tőle, hogy Big Data kultuszának hívei előbb-utóbb maguk is valami giga-adattömeg kockafejű névtelenjeiképpen festenek majd. Ami pedig a zenei közízlés jósolt tendenciáit illeti: szívből szurkolok Bachnak, Verdinek, Mozartnak meg még náluknál is inkább, de ahogy a sikerlistákra tekintek, egyelőre nem nekik áll a zászló a tömegkultúra Parnasszusán, a cyberemberkék dáridójában, Nagy Adat Szentélyében.