Hiába is várnánk: a fentihez hasonlatos szalagcímek nem árasztják majd el a művelt világot, világpolgár rikkancsok sem harsoghatják a boulevard-okon és ringeken, hogy „Orbán rezsimjében kivéreztették az utolsó független sajtóorgánumot.” Kínos, de ez esetben elkerülhetetlen volna hozzáfűzni: a függetlenség koporsójába épp a miniszterelnök engesztelhetetlen ellenlábasa ütötte az egyik legnagyobb szeget.
Bumeráng-effektus? Meglehet. Simicska médiabirodalma - visszavág.
Aki megtanult olvasni a Sor(os)ok között, eddig is láthatta: a függetlenség mítosz, csalóka ábránd. Ameddig a sajtó hatalom, létezhetetlen, hogy ne zsongják körül hatalmi érdekek, politikai játszmák. Nemes és nemtelen, épületes és rontó szándékok zsoldjába igázva: a véleményformálás elsődleges színtereként a sajtó a tudatok fölötti ellenőrzésért vívott, vérre menő háború hadszíntere, amióta csak világ a világ. A mi kis magyar médiaháborúink történetének legutóbbi fejezete éppenséggel alapjául szolgálhatna egy nagy társadalmi regényciklusnak, ha ugyan Balzac, Flaubert, Zola és pályatársaik idejekorán el nem írták volna a témát előlünk. Illúzióink csakugyan elvesztek régen.
Csakhogy a magyar virtus ezen a téren is képes huszáros manőverekre. Mifelénk történelmi hagyomány a pártütés és az átállás, és ím, ez mostanság a média frontján mutatkozik meg a leglátványosabban. Kapkodja is a fejét az olvasó: médiabirodalmak tűnnek fel majd meg újra elő: a pártállami sajtó rogyadozó struktúrái fölött élelmes magánbirodalmak veszik át az uralmat, lapok hangvétele változik gyorsabban a rotációs sajtó iramánál, televíziós csatornák nézőpontja lendül egyik véglettől az ellenpólusig anélkül, hogy csak hozzá is kellene nyúlnunk a készülék hangológombjához. Ecc-pecc, kimehetsz, holnapután bejöhetsz – festhetnénk a stúdiók csapóajtajára. Körmagyar, médiabál, véleményvezérek verbunkja. Függetlenségi háború.
De hisz épp ez az.
A függetlenségnek nincsenek fokozatai. Valami vagy független, vagy függő. Alárendelt, megvehető, betörhető. Nem létezik olyan, hogy független, függetlenebb, még- és legfüggetlenebb. Fogalmi önellentmondás. Emiatt tragikus az Index.hu nyilvánosságra jutott tulajdonosváltása. Attól a pillanattól fogva, hogy – a jelek szerint cáfolhatatlanul – kiderült: a függetlenségére büszke, pimasz és engesztelhetetlen orgánum a kormány tehetős ellenlábasának hatalmába került, lehetetlenség lesz továbbra is komolyan hinnünk a saját maga által keltett önmítoszban, függetlenségében.


A függetlenség léggömbje akkora léket kapott az Index tulajdonosváltásával, hogy az még a politikai játéktér túlfelén küzdőket is megrendíti. Független sajtóra ugyanis szükség van egy polgári demokráciában. De hát nálunk nem Balzac, Flaubert és Zola írta a társadalmi tablót. Ellenben Jókai Mór. Kiskirályok címen olvasható.
Nincsenek tények, csak részvények – szól az ismert bon mot médiavilágra fazonírozott, alkalmi átirata. Akinél a kormány és a kormányfő tetszési indexe alacsonyan szárnyal, ezután is részesülhet a mozgalmár munícióból. Az új tulajdonos ad absurdum még korunk Táncsicsa is lehet a nemzeti közemlékezetben. Legföljebb a róla elnevezett díj átadásakor lesz bonyodalmas kimagyarázni, miként vált egy duzzogó és trágár milliárdosból a szabad magyar sajtó őrtállója. Forradalmár egy pitiáner érdekháborúban. Gyepmester a kiöntős-beöntős ürgeforradalomban.

A képek forrása:1, 2