Akik – szerettük volna hinni egykor – egyenest a csillagok közül szálltak le miközénk, a földi halandók szürke glóbuszára. Milyen ábrándosan is hangzik: filmcsillag! És csakugyan: a sztár fogalma leginkább talán a vászon káprázataival nyert polgárjogot a hétköznapok szerény mennyországokat álmodó, szájtáti kisembereinek körében, akiket egy vágyott világba szédítettek a cellulóz illúziói.

És le kell szögezni: a hőskor sztárjai közt csakugyan akadt jó pár időtálló jelenség. Meg-megjelennek ugyan jólértesült beszámolók arról, hogy a kamera és a vágóasztal leleményes közbenjárása nélkül egy árva mondatot sem voltak képesek végigmondani, nemhogy egy jelenetet eljuttatni a drámai forrpontra, de az igazi óriások felvételein hetven-nyolcvan év elteltével is átsüt a kivételes személyiség varázsereje. Egy Greta Garbo tekintetétől mindig a hideg futkos a hátamon, valahányszor látom. Hepburn naivsága, Deneuve titokzatossága ma is rabul ejt. Egy Marlon Brando, egy Jeremy Irons ma is etalon, férfi- avagy nőnemű néző szemében ugyanúgy.

Utóbb elérkezett a sztárgyárak ideje. Jöttek a tehetségkutatók, s velük beköszöntött a menedzserek ideje, akik kitalálták-kitálalták a publikum lelkendezésére termett egyedeket. Kérészéletű karrierek ideje kezdődött ekkor, mert ki is emlékszik ma már a fél- egy évtizeddel ezelőtti fölfedezettekre? Ami nem is csoda: maradandó emberi tartalom helyett a trend, az aktuális divat alakította, kiből vált sztár és kiből nem. Gyanítom, a sztár image-e ugyanabban a designstúdióban csiszolódott, ahol a karakterére épített termékek és marketingstratégiák öltöttek alakot. A vezéreszme nyilvánvalóan az eladhatóság lett. Készültek is példás sorban a piacképes kedvencek, márpedig a piac törvénye a frisseségnek kedvez, és az egy héttel korábbi fölhozatalt a szemétdombra hajítja.

A kép forrása.

Most ellenben már e békés korszak is leáldozóban. Feltűnt a piacon a sztár a maga palástolatlan üzleti mivoltában. Önök is láthatják-tapasztalhatják: egyik áruházlánc sztárokként harangozza be akciós portékáit. Sztár lett a kerámiamázas serpenyő, a ledes kempinglámpa, a nagylyukú sajt, az olimpiai jelképekkel ékes söralátét és az előhűtött csirkecomb, farrésszel. Ez utóbbi a legnagyobb lelemény: egy egész hónapig őrzi sztárságának hamvas üdeségét, ami, valljuk be, a tehetségkutatók fölfedezettjeinek esetében sem kis teljesítmény. Úgyhogy aggodalomra semmi okunk. Lelki szemeim előtt megképzik, amint serdülő ifjúságunk a havi sztár, mondjuk a libamájpástétom fényképével dekorálja ki kamaszéveinek ábrándos égboltozatát. Ott, ahol egykor hős példaképek: dicső várvédők, bátor fölfedezők, áldozatos szentek, az emberszeretet héroszai; utóbb – már ezt sem bánom – moziplakátokká profanizálódott félistenek, rocklegendák feszítettek, most megehető-megiható-használatba vehető cikkek öröklik a nimbuszt. Nem előzmény nélkül, nem logika híján: a marketing számára a termék a fontos, legyen az cipőpaszta, karibi nászút avagy a Wagner-összkiadás. A mérce a hatékonyság, az márpedig mennyiségi, és nem minőségi kategória. A marketing mennyiségre cserélte a minőséget. Ahol pedig a mennyiség dönt, ott a legkisebb közös többszörös az optimum. Lásd tetszési index.

Á propos Wagner. Az egyik vidéki nyári színkör újabban ugyancsak a marketingszemlélet bűvöletében gyakorolja kulturális misszióját: sztárokkal próbálja eladhatóvá tenni operaprodukcióit. Márpedig akárki beláthatja, hogy Mozart, Bellini, Verdi vagy Puccini manapság akármi, de nem sztár. (Valaha sztárok voltak, no de változnak az idők: hogy mást ne is mondjak, akkoriban a népek sévres-i porcelánokból étkeztek válogatott fogásokat, és nem a Mackie-ben abrakoltak délidőben zsírpapírosból meg PVC-szervízből. Hogy a két jelenség között fennáll-e okozati összefüggés, nem tudhatom, de hogy szimbolikus összefüggés igen, az vitathatatlan.) Megy, akár a karikacsapás: hol nyugállományba vonult korcsolyázókkal, hol botrányhősnek átnyergelt filmszínésszel próbálják vonzóvá tenni Verdi, Kodály meg Wagner örökbecsű remekeit – most legutóbb épp a szemfényvesztés bayreuth-i nagy öregjének dalművét árulták egy szebb napokat látott brit levélkézbesítő közreműködésével, aki maga volt a leginkább meglepve, hogyan is került egy angol tehetségkutató stúdiójából Európa egykor a legnevesebbek közt emlegetett operai arénájába.

Míg a műfaj valódi sztárjaira ki is váltana jegyet manapság? Örülhetnek, hogy ötödnyi méretben ugyan, mint az úgynevezett sztárvendégé, de nevük azért mégiscsak megjelenik a plakáton. Emlékeznek a Sztár Tonikra? Keserű egy ital volt már harminc esztendeje is.