Európa képe végérvényesen megváltozik és mindez a szemünk előtt történik. A migrációról szóló diskurzus a jelen talán legaktuálisabb társadalmi, politikai és mindennapi vitájává vált. A médiában közvetített képek egy ideje már az európai és magyar kultúrkörtől merőben eltérő környezetből érkező emberekről szólnak, és a budapesti utcán is megjelent a burka. Eközben számos példáról hallani az Egyesült Államokból és Európából azzal kapcsolatban, hogy magánszemélyek vagy szervezetek pert indítanak iskolák, városvezetők ellen falon függő feszületek, közterületeken felállított jászlak vagy más vallási jelképek miatt. Koltay András könyvéből kiderül, általános válaszok nincsenek, minden egyes eset külön elbírálást igényel, és nem lehet csak úgy csípőből megválaszolni a bevezetőben záporozó kérdéseket.

A témában számos publicisztika jelent meg, a gyakran egyoldalú véleményekkel szemben azonban a jogi aspektusok eddig kevésbé voltak reprezentálva, így a most ismertetett munka hiánypótló jellegű. Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi docensének nemrég megjelent kötetében a vallás, a lelkiismeret, a szólás szabadságágának, illetve az állam ezekkel kapcsolatos szerepének aktuális és rendkívül érzékeny témáival foglalkozik. Olyan kérdések ezek, melyekhez, ha valaki érzelmi alapon közelít, biztos, hogy csak parttalan vitát, összetűzést generál. Számtalan csata tanúi lehettünk (sajnos), amikor a magyar médiában egyesek a szólásszabadság jogát arra kívánták használni, hogy mások vallásszabadsághoz fűződő jogát csorbítsák blaszfémiával vagy éppen gyűlöletbeszéddel. A nemzetközi esetekből mindenképpen kiemelkednek a Charlie Hebdo jelenség és a lap rajzai. A szerkesztőség ellen irányuló embertelen támadás pedig sajnos véres médiatörténelmet írt.

A jelenség kapcsán a szerző kiemeli, hogy a gúnylapnak az USA-ban például nem lenne helye, nem azért, mert jogilag tiltva lenne a tevékenysége, hanem azért, mert az amerikai szólásszabadság eszméje a kölcsönös tolerancián, egymás „elviselésén” alapszik, és nem jogi szabályozásra, hanem a problémák közösségi kezelésére épül. Ebből a gondolatból sok minden kiderül az európai szólásszabadság eszméjéről is.

A kötet azt kiindulópontot tartja szem előtt, miszerint indulatoknak nem, csak tényeknek van helye a médiajogban. A szerző a nemzetközi – tengeren túli és európai – konkrét, tényeken alapuló jogi eseteket, és a döntésekkel összefüggő törvényeket tárja az olvasó elé. Részletekbe megy bele, nem elégszik meg általánosításokkal, bemutatja a konkrét esetek kapcsán alkalmazandó rendelkezéseket, sőt még egyes bírók különvéleményét is ismerteti.

A könyvet elolvasva talán joggal merül fel az olvasóban a kérdés, hogy létezik-e még egyáltalán olyan, hogy a Szólásszabadság, vagy már megszólalni sem lehet anélkül, hogy valaki más érdekeit, érzelmeit meg ne sértenénk. A szerző némileg megnyugtat minket, amikor azt mondja, hogy „ez nem azt jelenti, hogy minden (sértő, bántó) vélemény védett, de a kivételek köre tetszőlegesen és önkényesen nem bővíthető, de a további szóláskorlátozásnak indokoltnak és arányosnak kell lennie”.

Végezetül elmondhatjuk, hogy a jogi témákkal foglalkozó könyvek alapvetően nem könnyű, elalvás előtti olvasmányok, éppen ezért értékelendő, hogy Koltay András (tetemes mennyiségű szakirodalmat felhasználva) igyekszik tolmácsolni a jogászok és a mindennapi befogadók között.