Amivel nagy óvatosságról tett tanúságot, tekintetbe véve a tévedhetetlenség értelmezése körül dúló vitákat. Különben meg a kérdésre nem is igen adható egyértelmű válasz sem a keresztény kinyilatkoztatás, sem a későbbi tanfejlődés talaján. Szent Pál ír ugyan arról a Rómaiaknak címzett levelében, miszerint az egész teremtett világ Isten fiainak megnyilvánulását várja, mely tételt előszeretettel idézi a teremtésvédelem legtöbb megnyilvánulása – az üdvözülés tana, görögösen az eszkatológia pedig ugyancsak a teljes isteni teremtés jövőjét prognosztizálja a végidők megdicsőült új egén, új földjén.


Azt hiszem, joggal: a növények üde szépsége nélkül csakúgy nehezen tudjuk magunk elé képzelni az örök boldogság honát, mint a jámbor jószágok csöndes lézengése nélkül: ki-ki úgy érezheti, hogy kedves kutyusa-cicusa, tengerimalaca vagy kanárija tisztábban tükrözi vissza az Isten szeretetét sok embertársunknál. Magam az elefántokat, a kárókatonákat és a szamarakat is nehezen nélkülözném botor evilági érzületeimmel méricskélve a reménybeli jövőt – utóbbi négylábúak számára márpedig épp a karácsonyi gondolatkör jó esélyt is kínál a fennmaradásra, együtt a bárányokkal és a bocikkal, akik a ferences vicc értelmében Jézus Társaságát alkotják az evangélium beszámolójában.

Szent Pál másfelől nem volt filozófus, a legkevésbé sem érintette meg a görög lét-lényeg-tan szőrszálhasogatása, amely majd Szent Tamástól nyer bebocsáttatást a keresztény világértelmezésbe. Akinek mestere, Albertus Magnus legjobb emlékezetem szerint éppenséggel értekezett is az ember alatti létezők ontológiai állapotáról. Kiket megkülönböztető-képességben oly gazdag anyanyelvünk lelkes teremtményeknek mond, hasonlatosan az angol animal szó jelentéséhez.

De félre az állat-lélektan boncolgatásával. Szólok helyette inkább a karácsonyi árukínálat legújabb fölfedezettjéről. Habár a jelenség, amelyről értekezem, akár az állati jelzőre is esélyes. Tegnapig úgy hittem, a pókemberes adventi naptárt és a mikulássapkás csokinyulat lehetetlen überelni. Tévedtem. A multik polcain fölfedeztem a szezon minden bizonnyal legleleményesebb portékáját. A kutyáknak és macskáknak készített adventi kalendáriumot.

Igen, kétféle kiadásban forgalmazzák.

A külleme annyira lenyűgözött, hogy siettemben el is felejtettem behatóan utánavizslatni, vajon miben tér el a házi kedvencek ünnep előtti várakozásának megkönnyítésére kifejlesztett csemege. Annak sem jártam utána, szerepelnek-e az árucikk ablakocskái mögött afféle jótét föltételek, mint a gyerekembereknek szánt kiadásokban, amelyek nem ritkán a lelki tökéletesedére vezérlő apró kikötéseket határoznak meg az apró csokoládé, házi készítésű naptárak esetében aszalt szilva, dió elnyeréséért. Félek, a hiánypótló termék esetleg elmulasztja, hogy az állaterényekben való növekedés idejévé szentelje a Kisjézus várásának négy hetét, mondjuk a rabul ejtett egérkék fölösleges kínzásának tilalmát szabva föltételül - mely penitencia helyébe kutyusok esetében értelemszerűen a szomszédasszony tyúkjainak öncélú rémísztgetésére vonatkozó tilalom lép. „Cirmos cica haj, hová lett a vaj?” „Ezután is jó légy, Morzsa, kedvet ne kapj a tyúkhúsra” (tetszés szerint választható).

Eb ura fakó!

Lennének még ötleteim, mi mindennel örvendeztethetné meg a kereskedelem a szinglik és a magukra hagyott öregek kutyasétáltató-macskaabajgató, pótcselekvésekbe menekvő, szomorú világát. Szentolvasó cirmosoknak, búcsúcédula házőrzőknek. A jelenség azonban jóval lényegbevágóbb, semhogy viccelődéssel ütnők el az élét. Az a társadalom, amely nem képes különbséget tenni anyagi, növényi, állati és emberi létezés között, azaz megfeledkezik sajátságos önértékéről: szellemi mivoltáról, bizony célját téveszti. Elállatiasodik. „Véres tragédia” – hirdette nemrég címoldalán egyik lap. A beszámolóból kiderült: három kóbor eb fölfalt egy elkényeztetett ölebet. Minden együttérzésem az öleb gazdijáé, de engedtessék meg a tragédia kifejezést annak a lénynek tartani fönn, aki megérdemli, mert sorsa, esendősége és reménye van: az embernek.

Tudvalévő, hogy a jóléti társadalmak csupán kutya- meg macskaeledelre a többszörösét költik annak az összegnek, amely elegendő volna a harmadik világ jóllakatására. Ezzel az adventi naptárral ismét sikerült megingatni a józan észbe vetett maradék hitünket. Egyik legszentebb ünnepünk készületében kiderül: nem érzékeljük többé a különbséget megváltó isteni szeretet, emberi odaadás és kutyahűség, macskahízelkedés közt. Kutyahitűek lettünk. Figyelmezzünk hát advent idején a szavak értelmére, hogy tiszta elmével zengjük majd az ünnepen a méltó szózatot: Dicsőség mennyben az Istennek – Békesség földön az embernek. Kutyusoknak-cicusoknak meg simogatás.