Haladok a kórral.


 

Teszem ezt előre meg nem fontolt szándékból, némi szerkesztői befolyás – ám távolról sem kényszerítés – hatása alatt. És nagy örömmel.

Nem tartozom ama ómódi újdondászok körébe, akik veszni látják az egész szakmát, csupán mert a hangsúly a nyomtatott sajtóról óhatatlanul és mindinkább átterelődik az elektronikus fórumokra, különös tekintettel az online műfajokra. Hiszem ugyan, hogy az írott szó nemes maradandósága végső soron a nyomtatott formulában, legszebb álmaink szerint egyenest könyvbe kötötten válik valósággá, de a közmédiával együtt készséggel látom be: a megváltozott médiafogyasztási szokások megkövetelik, hogy a véleményformálást hivatásszerűen és színvonalasan űző közszolgálat lépést tartson a médiatér új követelményeivel.

Az online médiatartalmak és közlésmódok megjelenése ugyanis új frontot nyitott a meggyőzés és véleményformálás évezredes hadikrónikájában. A véleménynyilvánítás elméletileg és technikailag szinte korlátlan lehetőségei egyfelől közelebb vitték ugyan a vélekedések és vélemények ütköztetésének szabadságát egy olyan, soha meg nem valósult ideálhoz, amelyet előszeretettel szemléltetünk az athéni demokrácia vagy az angol polgári demokrácia eszményeivel, másfelől fölvetnek egy sor olyan problémát, amely messze túlmutat a szólásszabadság illetve a médiaterek fölötti ellenőrzés pusztán sajtójogi kérdésén. Egy elméletileg korlátlan és egyenlő esélyeket kínáló, plurális és kölcsönös párbeszéd ugyanis egyenlőképpen fölkészült, egyformán érett és megfontolt, valamint felelősségüknek egyaránt tudatában lévő résztvevőket feltételez minden oldalról. Tanult emberfők köz-társaságát.

Ami – könnyen belátható módon – sohasem válhat egyébbé útópiánál, légvárnál.

A kísérleti terep, ím, elébünk tárul. Ahogy harminc éve a gyárak blokkolóórájához, manapság éppoly kötelességszerűen járul ki-ki a maga ilyen-amolyan fórumaihoz, hogy vélekedésit a legkülönfélébb ügyekben világgá röpítse. Akárcsak a régi kupléban: blogol a Róth, blogol a Góth, blogol a Csortos, blogol a Tóth. Ez ma a sláger, a blog’n roll.

Csakhogy a helyzet egyáltalában nem kabaréba kívánkozó.

A médiatérben való megjelenés és jelenlét, azaz a véleményformáló esély kvantitatív egyenlősége – mint látjuk – az értékhierarchia teljes felborulásához vezet. Ahol a „nép egyszerű gyermeke” maga válik véleményvezérré, illetve merőben statisztikai alapon nyeri el a többségi vélemény státuszát, ott a meggyőzésért folytatott versenyben alulmaradnak a minőségi tartalmak és a kritikus szakmaiság képviselői. A végeredmény nem más, mint a szólásszabadság deficitje.

Alulról jövő kezdeményezésként a blogműfaj látványosan példázza a szólásszabadság teljes ellentmondásosságát: káros és kóros tartalmak sokasága jelenthet meg a médiatérben olyan módon, hogy a forrás anonimitásának és a megsokszorozás matematikai korlátlanságának köszönhetően a felelős véleményformálók hangja elvész a hordószónokok ricsajában. Másodlagos következményként a véleményformálást szakmaként, felelősséggel, fölkészültséggel és elkötelezetten űző szakemberek lassanként kiszorulnak a médiatérből: fórumaik marginalizálódnak, egzisztenciális helyzetük megrendül. Márpedig – tanultam meg egy nagyrabecsült személyiségtől, akinek véleménye számomra minden tekintetben mérvadó – csak az amatőrök énekelnek a fürdőszobacsempének. Felkérések nélkül nincs profizmus. És a cybertér semmi egyéb, mint össznépi fürdőszoba, ahol önjelölt Pavarottik áriáznak.  Íme, az írástudók elárultatása. A világirodalom legnagyobb költőjének, Rimbaud-nak módján előbb-utóbb elszegődhetnek rabszolga-kereskedőnek, fegyvercsempésznek.

És mit van mit tenni: a bloggerek köztünk járnak. A nemzetközi hírű karmester, Pál Tamás is azért csapott föl blogírónak, mivel évtizedes szakmai tapasztalatokból leszűrt, higgadt és megalapozott véleményét egyedül ezen a módon tudja hozzáférhetővé tenni. Talán ezért hozta létre a köztévé nálunk is a maga véleményformáló fórumát, én pedig ezért mondtam igent nagy örömmel a felkérésre. El-elgondolkodom: a nagy példaképek közül ki vállalkozna manapság blogírásra. Móra Ferenc bizonyosan. Krúdy talán több költői álnéven. Kosztolányi? Érzésem szerint ő ennél arisztokratikusabb személyiség volt. Mindenesetre őrá hivatkozom, amikor továbbra sem tartom magam „bloggernak”. Kosztolányi azt mondta: ő nem kritikus, hanem író, aki kritikát is ír. Ebben a szellemben maradok teljes írói tisztelettel, egyúttal

Ajánlom blogomat!