A virtuális mezőkre persze nem sarlóval-kalapáccsal mendegélünk. Annál szembeötlőbb, mi minden vesz körül bennünket, aminek pár esztendeje nemhogy hírét nem hallottuk, de szükségét sem igen éreztük. A paradigmaváltás alighanem a hordozható eszközökkel kezdődött: tevékenysége immár nem láncolja az egyént íróasztalhoz, munkapadhoz. A mobil eszközök birtoklása ellenben egy sereg újfajta kísértést ébresztett a felhasználóban. Mindig kezünk ügyében lévő számítógépeink, tabletjeink és okostelefonjaink (már akinek van) addig-addig dörgölődztek a gazdihoz, hogy immár nem elsősorban a nyűgös munka eszközét jelentik, de a szórakozás és a társasélet elmaradhatatlan kellékei. Hogy a folyamat visszafelé miként hat - hány munkaóra vált nagy suttyomban a chatelés, facebookolás és pasziánszozás martalékává, a munkavállaló titkos azíliumává -, önmagában sem érdektelen kutatási terület. A másik oldalon meg ott az eszközök valóságos dömpingje. Fókuszáljunk most ez utóbbira.

Talán a külső merevlemezek jelentették az első lépést ezen az úton: a laptop hurcolászása helyett alkalmasabb volt a memóriát sétáltatni-küldözgetni. Pendrive-ból minden kulcstartón és órazsebben kucorog egy-kettő. Van aztán lépésszámlálónk, lézeres vízmélység-mérőnk és kültéri meteorológiai állomásunk, ledes kertiösvény-szegélyfényünk, színváltós pillangónk. Az eszközfejlesztés - no meg a kínai ipar dinamizmusának ékes bizonysága mind valamennyi. Újabb forradalmi lelemény a bluetooth-hangszóró, amely hovatovább olyan nélkülözhetetlen attribútuma valamennyiünknek, mint akár a régi világban a lornyon vagy a burnótszelence. Egyik éjszaka arra riadok: visszatért a szokásrendbe a hajnali zenés ébresztő, IFA-platóról, rezesbandával. Pedig csupán pár beszeszelt siheder bömböltette a cájgját hajnali záróra után.

Egy új korszak hajnala. És mert e kor hősén lassanként úgy fityegnek a hasznosnál hasznosabb bizgentyűk, akárcsak a talizmánok egy békebeli kerengő dervisen, belátható, hogy a sok hasznos ketyerét mégsem csatlakoztathatjuk dinamóra. Okos kis energiavámpírjaink táplálására megszületett hát a legújabb modernkori amulett. Hölgyeim és uraim, íme, legfrissebb útitársunk, a power-bank.

Egyszerű, célszerű és nagyszerű. Ha az ember van olyan szerencsés, hogy feltöltött állapotban dugta a hátizsákjába és még a megfelelő USB-kábelt is sikerült kibogoznia a drótpolipból a nagy rohanásban, hasznos szolgálatot tesz: véletlen sem maradunk közösségi oldal, játék nélkül, míg konnektort nem érünk a modern világ elektromos oázisainál. Mindez onnét jut eszembe, mivel olvasni, hogy egy bécsi kávés töltőfeltöltési felárat vezetett be nemrég. Mint panaszolja: jól menő üzletét jóformán a csőd szélére sodorta a kapucínerező kuncsaftok csatlakozása a hálózati aljzatokhoz.

A milliamper-felár önmagában véve jelentéktelen csekélység, talán ha fél euró az egész. Mégis. A nekikeseredett ínyesmester példája rávilágít kommunikációs társadalmunk eleddig kevéssé tárgyalt problematikájára. Ha a villanysütők, kávéfőzők, tejforralók és –habosítók, a fagylaltkeverő masina, a süteményes vitrinek és a kristálycsillárok használata mellett a mindenféle zsebherkentyűk ekkora energiaboomot idéztek elő egyetlen császárvárosi kávémérésben, globális arányban mekkora energetikai hozadéka lehet hordozható eszközeink szüntelen piszkálgatásának? Hisz a pszichikai tényezőkről már annyi mindent összeírtunk. Függőség, elmagányosodás, kialvatlanság, a figyelem ellankadása. Mindhiába. Most végre itt a számszerűsíthető mutató: jóléti semmittevésünk ára, pótcselekvéseink díjszabása, virtuális matatásunk fényűzési adója.