Már több mint egy hónapja beköltöztek a villalakók, sőt, néhányan már ki is jöttek onnan. Az ilyenkor menetrendszerűen érkező beszédtémák ma már leginkább csak a különböző tematikus blogokon jelennek meg szövegesen; hol van már az az idő, amikor országos napilapok emelték fel hangjukat véleménycikkekben azonnali betiltást követelve?! Egy kicsit ugyan visszatértek ezek az indulatok, amikor az egyik valóságshow-ban erőszakos szexuális jelenettel borzolódtak a kispolgári kedélyek, de ezenkívül az elmúlt években semmi.

Újból és újból szükség van tehát valamit kitalálni, ami elüt az eddigiektől. Az idei év slágere a gyerekeknek szóló zenés-táncos tehetségkutató műsorok. Ugyanúgy voltak korábban is diákoknak szóló tehetségkutató versenyek, csak éppen a ráépülő bulvármédia volt szerencsére kevésbé felkészülve. Úgy is mondhatni, a '90-es évek hasonló táncos-zenés kategóriájú műsoraiban szereplő kiskorúak kacagva túlélték az utána bekövetkező országos érdeklődést; mai társaiknak a szélesebbre tárt és a magánszférától egyre kevésbé kontúrosan elválasztható nyilvánosság nehezíti a pályát. Vagy éppen eddig is voltak a már évek óta bejáratott, egyre több évadot megélt és egyre különböző formában burjánzó énekes-keresők felfedezettjei között akár általános iskolások, ezt azonban valahogy sikerült helyén kezelni, és ez a tény magának a műsornak a képét teljes egészében nem változtatta. (Elég csak Radics Gigire gondolni, aki már 14 évesen részt vett a kék tehetségkutatóban, és noha emlékezeteset alkotott, mégis visszadobták mint kishalat, hogy aztán egy évvel később magabiztosan megnyerje.)

Ez persze a dolgok szebbik oldala.

A baj nem ezzel van, hanem az igazinak látszó áltehetségkutatókkal, ami idén a 14 év alattiakat célozza meg. A 2011-ben elindított mexikói licensz magyar változatának résztvevői a szokásos szereplőválogatás után nyári táborban vettek részt, hogy az ottani felkészítés eredménye legyen egy egész ősszel tartó show.

A gond még talán csak nem is a felkészítéssel meg a táborral van, bár a 4 éves alsó korhatár azért ebben is hagy megválaszolatlan kérdéseket. Hanem az outputtal. Mert amíg kutyával, majommal és gyerekkel minden eladható, és minden képernyőre rögzíthető, addig a 4-14 évesek egészséges lelki fejlődése a történet legutolsó szempontja. Táncolj úgy, mint a nagyok! Nyilatkozz úgy, mint a megák! Izgulj, küzdj, harcolj a bennmaradásért úgy, ahogy a tv-ben eddig láttad. Szorítsd össze a kezed, és az sem baj, ha sírsz egy kicsit. Engedj a pletykáknak, és ne zavarjon, ha elkap a bulvár, hiszen ez a sorsa a leendő sztároknak! Együtt jár a Kicsi Óriások két sztárja? - teszi fel a kérdést címében az egyik hazai portál, és én már mindent értek.

Felnőtt, döntésre képes emberek életét is alapvetően tudja megforgatni - horribile dictu tönkretenni - a nyilvánosság. A gyorsan jött hírnév, a rögtön fel- és eltűnő újságírók, nem beszélve a pénzről. Easy come easy go. Az ő esetükben azonban még mindig mondhatjuk: mindenki a maga sorsának kovácsa.

A kicsik bedobása a mélyvízbe azért már kevésbé férnek a fejembe. Az ő jövőjükről ki gondoskodik?