Az már most látszik, hogy a közmédia az olimpiával, és a példátlanul sikeres EB-vel tuningolt 2016-os esztendőre mint kimagaslóan jó évre fog tekinteni. Ha csak a pőre számokat nézzük, akkor az látszik, hogy a teljes lakosság körében (24h) a közmédia portfólió 1,2 százalékpontot növekedett (16,1%-ról 17,3%-ra), főműsoridőben pedig 1,3 százalékpontos erősödést tudhat magáénak (16,8%-ról 18,1%-ra). Mindezt úgy, hogy nemcsak az M4 Sport hozott több nézőt, hanem a Duna TV is, és még az M5 is elindult. Persze a Magyarország-Portugália meccs 2,3 milliós nézőszámát (AMR) és 61,3%-os közönségrészesedését (SHR) még sokáig álomeredményként fogja idézni a szakma. De az igazság az, hogy a Dal-döntő 20,6%-a ugyanúgy hozzájárult a tavalyi év jó számaihoz, mint például a Virtuózok 12,5%-os, a Fölszállott a páva 9,5%-os, a Gasztroangyal 12,3%-os (4+) eredménye – hogy csak néhányat említsünk a növekedés „látványosabb” elemei közül.


Az igazi teljesítmény egy jelentős részét azonban nem mutatják be a számok, pláne az évvégi összefoglalók, elemzések. Sőt, inkább eltakarják.
Nincs benne ebben az adathalmazban az a cigány fiatalember, akiről a Roma Magazin rajzolt portrét tavaly év elején. Az egyetemista derűs szerénységgel mutatta be a putrit, ahonnan származik, apját, akiből nehezen jöttek a szavak. Amikor arról kérdezte a riporter, hogy az orvosi egyetemen, ahol tanul, leküzdhető-e az a hátrány, a művelődésnek, a tanulás kultúrájának az a hiánya, ahonnan ő indul, az orvostanhallgató fiatal egy pillanatra elgondolkozott. Majd ugyanolyan csendesen, ahogy végigvezette a stábot élete helyszínein, mondta, hogy igen, leküzdhető, csak talán többet kell érte tennie, mint másoknak.


Nincs benne az adathalmazban annak az alapítványnak a munkája, amivel koraszülött és beteg csecsemők szüleit segítik abban, hogy az anyuka saját énekhangján keresztül jusson közel a kommunikációra olykor képtelen gyermekéhez (Új nemzedék). Nincs benne, hogyan emlékeztek az örmény genocídiumra (Rondó), és az sem, hogy a Hajdú Táncegyüttes hogyan tanítja vissza a belényesi szórványmagyarságnak saját, autentikus táncait (Térkép). Nincs benne a hazai high-tech kerekesszék története (Novum), a Röhrig Gézával, Tasnádi Istvánnal készült összeállítások (Sugólyuk), a mélyszegénységben játszódó Carlo Párizsban című (Bódis Kriszta), vagy a török időket és a Hunyadiak tetteit idéző A hajnalcsillag fénye című hangjátékok (Bán Mór), a Huszti Péterrel, Makk Károllyal készült portrék (Nagyok), vagy a Vaszi Levente napjait bemutató film (Ének a fák tetejéből).


Nemhogy egy blogbejegyzés, egy 300 oldalas összefoglaló is csak rendkívül szűk szeletét képes csak adni annak a sokszínűségnek, tartalmi gazdagságnak, amelynek előállítására a médiapiacon csak egyetlen szereplő képes. Amelyhez a piacon nem lehet hasonlítani semmit – merthogy ilyen tematika máshol egyszerűen nincs.
Kérdés: mi lenne, ha például az RTL Klubot arra kötelezné valaki, hogy állítsa össze év végi „tartalmi sokszínűség” összefoglalóját. Miről is írhatnának? A Való Világ pszichológiailag hiteles, szociálisan érzékeny emberképéről? Az X-Faktor sokszínű, az élet minden területéről érkező tehetségeinek izgalmas művelődési útjáról? A délutáni brazil-török romkomok feszültségoldó hatásáról, amely családokat tart egyben? A magyar szappanoperáról, amely az élet központi témái köré szervez empatikus közösséget minden hétköznap? Az új magyar sorozatról, amely széteső családokról rajzol könnyed és vicces skiccet? Az összefoglaló készítői valószínűleg a 30. oldalnál elakadnának. Ahogy egy, hazánkban kisebbnek számító portfólió – mondjuk a Sony-csatornacsalád – képviselője még hamarabb kezdené a fejét vakarni, és képtelen lenne tovább írni tematikai gazdagságról szóló beszámolóját a 3. oldalnál…
Egy jó hír azoknak, akik kicsit unják már, hogy minden este ugyanazt a nyalókát kapják sziruppal leöntve: van szilárd étel is a kínálatban. Igaz, lehet, hogy azért egy kicsit többet kell tenni, jobban meg kell dolgozni – hogy a roma orvostanhallgató szavait idézzem. Viszont nem egy estére, nem egy órára szól.