Barátom átküldte az első két rész indexes linkjét, valami kísérő szöveggel, azon gondolkodva, mik bukkannak fel a média bugyraiból. Azt válaszoltam neki, semmi újat nem látok ebben a műsorban. A műfaj – a trash media ezernyi alműfaján belül – régóta ismert. Magyarországra a nagy kertévék szabadították egykor: legelőször a TV2, aztán az RTL. Majd jöttek a kisebbek, mint a Viasat, akiknek már esélyük sem volt, hogy valamelyik alműfajban elsők legyenek, így nem volt más választásuk, mint kitolni a műfaj határait. De már régóta nincs hova tolni – ezért ma már nem is tűnik kétségbeejtőnek az ötlettelenség és a kreativitás totális hiánya. Inkább érdektelen, unalmas.

Egyébként a dilemma ilyenkor mindig az, hogy egyáltalán érdemes-e akár 100 szónál többet szánni egy olyan műsorra, amelyben amúgy sem hangzik el 100 szónál több, az is több szereplő szájából együttesen. Persze, ha a műfaji sajátosságokat nézzük: a limitált szókincs itt óriási előnyt jelent, a bekerülés egyik fő kritériuma.

A dilemmát az billenti át a „mégis” felé, ahogy az online sajtó képviselői reagálnak a műsorra. Azon nincs mit csodálkozni, hogy a 24.hu szorgalmas anyaggyűjtéssel lendít a sorozaton. De, hogy máskor rendkívül éles szemű és metsző tollú újságíró azon lelkendezzen, hogy rég szórakozott már ilyen jól szocio reality műsoron? Mi van? Ez valami franchise rendszerben tolt kereszt-promó? Vagy ez csak a rejtett konszenzus, amit csak a beavatottak értenek, elsősorban az Index és a 444?

Ebben a műsorban (Pumpedék) annyi szocio van, mint amennyi az Esmeraldában, és annyi valóság, mint egy Tom és Jerry-epizódban. Félreértés ne essék: lehetne szocio realityt forgatni, még akár Szabó úrral (művészneve: Pumped Gabo) és élettársával is, nyilván megindokolható lehet az is, hogy miért éppen ők képviselnek egy szubkultúrát, amit meg kell osztani a nagyközönséggel. De egy igazi szocio reality egyáltalán nem így néz ki.

Amit látunk, az a scripted reality, de a leggyengébb fajtából: szerkesztők fejéből kippattant élet és világ, amit a műfaj keretein belül próbálnak eladni. Hiába szoktatták a szereplőket ahhoz, hogy bírják a kamera jelenlétét, egyszerűen nem megy: megtanulták, hogy ne nézzenek a kamerába, mégis annak játszanak, a mondatok úgy esnek ki a szájukból, mintha közben olajos rongyokat rágcsálnának. Valahogy túl van tolva itt minden: nemhogy szocio nincs benne, ez az egész túltermészetesre, túlszexire, túlbutára vett valami esik le a képernyőről, mint az úttörő vércukra a szeptemberi zászlófelvonáskor.

Egy 18+ -os, saját gyártású trashműsort csak 22 óra után tud képernyőre tűzni egy tévé, a főműsoridő végén, ráadásul a hét első felében. Programing szempontból ez a lehetetlen küldetés. Ezért kell az erős kezdés: a saját kamerával önkéntesen rögzített blow job műfaji alap. És a körítés: a sok összerakott celeb a társutas portálokon, az álcázott támogató írások stb., és főként a megfelelő ütemben adagolt botrányok. Anélkül nem működik az egész.

Nemhogy szocioról nincs szó, műsornak is csak azért lehet nevezni, mert van főcím az elején. Nem más ez, mint egy kissé hosszúra nyújtott csatornapromo, és ezt pontosan tudja mindenki: a szereplők, a készítők és a lelkes tollnokok is – kivéve a néző. De, hogy plusz húszezer nézőért miért éri ez meg bárkinek? Vannak rejtélyek, amiket talán soha nem fogok megérteni.

Viszont, hogy dicsérjük is meg azt, ami tényleg működik: a budapesti utcák esti ragyogása az összekötő felvételeken elég jól sikerült.

Ez az igazi szocio, ez a 3 másodperc tényleg rendben van.