Deák Kristóf 35 éves rendező neve a filmvilágot követők között sem volt annyira ismerős. Londoni filmes iskolai végzettsége mellett csak a köztévén futó Hacktion című sorozat rendezőjeként tudhattunk róla. Korábbi kisfilmjei itthon többnyire ismeretlenek, az általános iskolai énekkar története azonban már az elmúlt egy évben is szép pályát futott be, aminek csak újabb lökést adott a kedden bejelentett jelölés. Tavaly éppen az Oscar-díj átadó estéjén vetítette az M2, de igazán nagy visszhangot a márciusi Friss Hús rövidfilmfesztiválon szerzett.
Oscar-díjra kisfilmet ún. nevező fesztiválon lehet eljuttatni. Az Amerikai Filmakadémia mintegy 90 fesztivált tartalmazó listájának győztesei közül kerülnek ki a jelöltek. A Mindenki egy tokiói fesztivált nyert meg, lobbi szempontjából azonban valószínűleg fontosabb volt, hogy győztesként távozott a Chicagói Gyerekfilmfesztiválról, és a közönség kedvence volt az Oscar előszobájának tartott torontói fesztivál kísérőrendezvényén is.
Érdemes megemlíteni, hogy ahogy tavaly a nagyjátékfilmes siker mögött a Magyar Nemzeti Filmalap többkörös támogatása állt (nemcsak a film elkészítéséhez, az Oscar-kampányhoz is adtak pénzt), úgy ezúttal a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja mutathat fel világraszóló sikert. Az NMHH keretei között működő Huszárik Zoltán-pályázaton 8 millióval támogatták a gyártó céget.


A Mindenki sikerét az egyszerű, de határozott történetvezetés is segíti. Mint ahogy a nagyoknál, úgy a kicsiknél is vannak tipikusan Oscar-kompatibilis témák, és a nagy érzelmi húrokat megpendítő klasszikus történetek idetartoznak. Ebben a filmben azonban nem maga a történet, hanem inkább a megvalósítás, az egyesek szerint kiszámítható, mégis szívbe markoló cselekmény adja sava-borsát, erejét. Új kislány érkezik az általános iskolába, ahol a szépen csengő kórus tagja szeretne lenni. Az ország legjobb és legügyesebb kórusa – így mondja a vezető tanár (Szamosi Zsófia) – azonban furcsa titkokat rejt. Egyenlők és egyenlőbbek tanári szabályát a gyermeki igazságérzet írja felül a film végére.
Gyermeki őszinteség és közösségi összetartás – talán ez a két legfontosabb jellemzője ennek az alkotásnak. A két gyerekszínész egymás ellenpontjaként van jelen: az újonnan érkező félénk Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) és a dacos, magabiztos, kiskamaszként lázadó Liza (Hais Dorottya) mögött nemcsak két külön személyiség, hanem a filmben felmerülő probléma két különböző megoldása is ott lapul: igaza volt-e tanárnőnek? Szentesítheti-e az eszköz a célt, vagy minden szempont előtt van a közösség egysége?
A feltett kérdések mellett a kivitelezés szépsége is nyilvánvaló. Az 1990-es elején játszódó filmben az akkori iskolai környezetet – köpeny, udvar stb. – látjuk, de anyu már Bécsből hozza a szerencsekarkötőt. Ilyen és ehhez hasonló apróságokkal sikerül ügyesen és hitelesen megidézni a kora '90-es éveket, ami szakmailag is profivá teszi a filmet.


Deák Kristóf filmjén kívül még 4 esélyes film pályázik a szobor megnyerése. A dán kisfilm, a Silent nights (Csendes éjszakák) egy Afrikából Dániába menekült férfi története a hátrahagyott család és az itt elkezdhető új élet közötti konfliktusról, a két világ reakcióiról. Ugyanígy a migrációs kérdést taglalja a francia Ennemis Interieurs (Belső ellenségek), csak a '90-es években: az algériai terrorizmus világában a magánéleti helyett inkább politikai szál az erős. A Mindenkihez hasonló könnyen nézhető film kategóriába tartozik a svájci idős szerelmi történet, a La Femme et le TGV (A nő és a TGV). A jelöltek legkülönösebbje a barcelonai születésű rendező Timecode című filmje: hogyan alakul két biztonsági őr viszonya egymáshoz és munkájukhoz egy nagy parkolóházban, ha az egyik éjszaka, a másik nappal van mindig műszakban? A biztonsági kamerák vannak ebben segítségükre, hiszen a felvételek felett futó timecode sokmindent megmagyaráz.


A külföldi alkotások egyelőre nem beszerezhetők, de az Oscar esélyekre specializálódott újságírók véleménye alapján azért nagyjából lehet következtetni a végeredményre. Fontos itt azonban leszögezni, hogy ezek a tippek sem feltétlenül arról szólnak, melyik a legjobb film, hanem arról, hogy az amerikai filmakadémia melyiket tartja leginkább említésre méltónak a díjátadó estéjén. Minden odaítélt díj itt is elsősorban kommunikáció kérdése. Ha az Akadémia a filmnyelvi formai bravúrokat díjazza – bár már a kisfilmek esetében egyre gyakrabban is a politikai-társadalmi üzenet a lényeg –, akkor a legnagyobb esélyes a Timecode, és jelenleg ezt is prognosztizálják a legtöbben. (Ez a film nyerte amúgy a Cannes-i Filmfesztivált is.) A többnyire amerikai filmkritikusokból álló szakértői csapat szerint a francia jelölt is nagy eséllyel indul a végső győzelemre, ami az amerikai elnökválasztás után politikai színezetet is kaphat. Egyes vélemények szerint azonban a Mindenki éppen azért tudott a jelöltek közé jutni, mert kerülte a nehéz háborús, társadalmi konfliktusokkal terhelt politikai témákat, egyszerű, klasszikus vonalvezetésű történetet tudott magas szinten elmesélni. Noha jelenleg a gooldderby.com szerint a 2. legnagyobb oddsa van (tehát szinte esélytelen), talán semmi sem lehetetlen.
Két egymást követő évben tehát két magyar film is odakerült a világ legnagyobb díjátadójára, ami kétségtelenül nagy eredmény. Hogy végül február 26-án Deák Kristóf mehet-e a színpadra köszönőbeszédet mondani – megszerezve ezzel az első kisfilmes magyar Oscar-díjat –, vagy ülve marad: az igazat megvallva kevésbé fontos, mint az 5 közé kerülni. Ahogy a keddi bejelentések után egy korábban díjazott forgatókönyvíró említette: az Oscar-jelöltség életed végéig fog kísérni.