A különböző tévécsatornák – közülük is elsősorban az úgynevezett kereskedelmi adók – napról napra ipari mennyiségben és szaftosan tárják elénk a világ különböző pontjain megesett személyes vagy közösségi drámákat, akár krokodilkönnyeket is hullatva, de persze nagyon jól tudva, hogy az emberi kíváncsiságnak és kukkolós borzongási hajlamnak köszönhetően mitől is hízik a céges bankszámla.

Csakhogy a tragédiáknak, az elmúlásnak épp a tömeges, futószalagos és szenzációhajhász mutogatása idegeníti el a nézőt, s vezet oda, hogy komolyabban szinte már meg sem érintenek a tőlünk távol, de legalábbis a képernyő számunkra biztonságos, „golyóálló” ablakán át meglesett történetek.

A halál és a gyász tabutémáját a hazai közbeszédbe gyógyítóan személyes módon visszavezető Polcz Alaine egyenesen „halálpornóról” beszélt ezzel kapcsolatban, arra utalva, hogy életünk legmélyebb vetületeinek a személyességet és a lelkünket távol tartó, csak az ösztönökre ható bemutatása embertelen, s rendszeres befogadása bennünket is azzá tesz.

Kétségtelen, hogy lelki önvédelmünk is működik, amikor megoldhatatlannak tűnő, szörnyű, bonyolult vagy elsöprő erejű bajokról, folyamatokról értesülünk. Megoldani őket talán nem is a mi dolgunk, de érzelmeink lehasítása mások kínjai láttán csakugyan emberi minőségeink fokozatos leépülését vonja maga után. Például úgy, hogy érzékenységünk megkopásával a képernyőn innen, csakugyan szinte mellettünk, a mi „hatáskörünkben” zajló emberi történetek is puszta látnivalóvá lesznek.

Fontos szerepe van ezért az olyan „kis” és „nagy” elbeszéléseknek, amelyek teljes emberségünket szólítják meg, közel hozva azt is, aminek a látványát, tudatát „csak” elviselnünk kell, mindazzal együtt, amit fájón ébresztenek bennünk. Ezzel legbensőbb valónk mélységei is ismerős területté válhatnak számunkra, gazdagítva, bontakoztatva, érlelve személyiségünket. Vagy „megnől az ember szíve” – ahogy áldott emlékű nyelvészünktől, Lőrincze Lajostól ismerjük egy bukovinai férfi szép szavát.

Ilyen „szívnövelő”, megrendítő magyar dokumentumfilm a Szamár-sziget rabjai, melynek alkotói csaknem száz év messzeségének horizontján igyekeznek felfedezni egy majdnem teljesen feledésbe merült tragikus történet körvonalait és részleteit.

Az első világháború korábban ismeretlen mértékű pusztítást termő poklaiba vezet Margittai Gábor nyomozása, melynek eredményeképpen a világégés vágóhídjaira terelt életerős, többek közt magyar férfiak esztelen pusztulását ismerhetjük meg. Szardínia partjainál, Asinara kicsiny szigetén létesült az a láger, ahová a Szerbiában fogságba esett, a Balkánon át télvíz idején, hegyvidéken, mocsarakon keresztül, meleg ruha nélkül, éhezve-szomjazva, sok száz kilométert gyalogolva végigterelt „császári és királyi” hadifoglyok tízezreinek maradéka került. Az olasz hadsereg vette át őket, de addigra a kolera és a tífusz már megtizedelte soraikat. A tenger által körülzárt, infrastruktúrával, ivóvízzel nem rendelkező területen 1915-ben létesült tábor 1918-ig létezett, aztán börtönt építettek itt, mely a kilencvenes évek végéig működött. Így csak ennek bezárása után lehetett hozzáférni e hely titkához, melyet a sziget addig őrzött, míg a 2015-ben készült dokumentumfilmből megismert különböző nemzetiségű kutatók el nem kezdték felderíteni, hol tűnt el száz évvel ezelőtt szinte nyomtalanul hétezer férfi, köztük ezerötszáz hazánkfia. Ennek krónikája a Szamár-sziget rabjai.

A háborúk tébolyultságának tudata, az értelmetlen hatalmi célok martalékaként elpusztult apák, férjek, fiúk elvesztésének fájdalma szorongat, míg látjuk a korabeli fotókon fáradtan mosolygó vagy mintha minket néző katonákat, s aztán az emlékhelyük magasztos csendjében, üveg mögött halomba rendezett csontjaikat, melyeket tömegsírokból ástak ki. De tudjuk-érezzük, mert a film hangvételéből, szándékából nyilvánvaló: nem a szokásos, öncélú napi sokkadagunkat tálalják fel itt nekünk, hanem igazabb emberségünk forrásvidékéhez segítenek közelebb.

A Szamár-sziget rabjai című magyar dokumentumfilm október 15-éig megtekinthető a Médiaklikken:

http://www.mediaklikk.hu/2016/10/03/szamar-sziget-rabjai/