Valamikor, az 1990-es évek közepén, az online korszak hajnalán, amikor a felhasználók többsége még csak ismerkedett a világhálóval, divatba jött a netikett, mely a hálózati kommunikáció általános illemszabályait foglalta össze. A netikett konkrét útmutatásokat adott az e-mailezéshez, a fórumozáshoz, a csevegéshez, a levelezési listákhoz. Olyan, ma is érvényes tanácsokkal látta el a felhasználókat, mint:

- ne írj csupa nagybetűvel, mert az kiabálásnak számít, használj kis- és nagybetűket is

- légy tömör anélkül, hogy túlságosan lényegre törő lennél

- ne keveredj flame war-ba, ne írj heves leveleket és ne válaszolj ilyenekre

- ne írj a chatre vagy a fórumba nem illő dolgokat

- mielőtt belekezdünk a csevegésbe, először tekintsük át az oldalhoz és az adott szobához tartozó szabályokat

A Facebook megjelenése azonban átrendezte az online világot és publikációs szokásainkat, és mintha feledésbe merült volna a netikett.

A legnagyobb közösségi oldal sikeresen demokratizálta a médiát, felerősítette a tömegkommunikációs eszközökből kimaradók hangját, lehetőséget adott a felhasználóknak, hogy civil újságíróvá váljanak. Ugyanakkor „netikett” nélkül a magamutogatás, sértegetés, panaszkodás és időfecsérlés melegágya is lett.

Így nap, mint nap találkozunk hírfolyamunkon ismerőseink olyan bejegyzéseivel, mint:

- Utállak. Ez csak neked szól. Akinek nincs köze hozzá, ne szóljon be!

- Na, ki futott ma reggel 10 kilométert? Hát én! Te miért nem teszed?

- Remek év volt. Új autó, új lakás, bárcsak mindenkinek ilyen jól menne.

 

Nem egy ismerősünk van, aki óránként posztol magáról képet, élete minden apró, privát mozzanatát megosztja, panaszkodik, vagy éppen politikai, vallási témában provokálja a többi felhasználót.

Hasonlóképpen, napi szinten kapunk felkéréseket, hogy vegyünk részt facebookos játékokban, töltsünk ki kvízeket. A felkérők, ha valóban ismernének minket, és nem csak online kapcsolataink lennének, tudnák, hogy ezek a témák nem érdekelnek minket.

De az sem szokatlan, hogy vadidegenek jelölnek be ismerősként, vagy meghívást kapunk számunkra érdektelen csoportokba, megkérdezésünk nélkül címkéznek meg minket képeken.

De akkor mi a megoldás? Töröljük magunkat a közösségi oldalakról? Dehogyis.

A válasz meglehetősen egyszerű. Amíg az iskola arra tanít minket, hogyan viselkedjünk a mindennapi életben, a közösségi médiához hivatalosan talán még egyikünk sem kapott használati utasítást.

A családban és az oktatási intézményekben zajló szocializáció persze segíthet, de olykor szükség van az online világ rohanó környezetében megállni egy pillanatra, hátralépni, nagy levegőt venni és megkérdezni magunktól: valóban ezt szeretném kiírni az üzenőfalamra? Ezt a képet akarom megosztani? Minden ismerősömet meghívom játszani? Ezt a kommentet fogom hagyni? Ország, világ figyelő szeme előtt.

Korszerűsítsük és hozzuk újra divatba a netikettet. Ezért küzd a Légy te is olyan, mint Bill mém készítője, Eugeniu Croitoru. Szeretné az online világot is a kulturált párbeszéd, és civilizált viselkedés színterévé tenni. Ha kell, agresszív figyelemfelkeltéssel.

Tartsunk be tehát néhány alapszabályt. Gondoljuk meg kétszer is, mielőtt bármit megosztanánk az üzenőfalunkon, és vegyünk mély levegőt, mielőtt bármi sértő, vagy nekünk nem tetsző bejegyzésre válaszolnánk.

Ha valami, vagy valaki nagyon zavar, akkor állítsuk be, hogy azt a közeljövőben már ne lássuk. És ne feledjük, hogy a közösségi oldalak alapvetően nyilvánosak, ezért figyeljünk oda a privacy-ra. A legjobb, ha úgy osztunk meg valamit, hogy észben tartjuk, szüleink vagy a főnökünk is láthatja azt.