A kép forrása


Pár napja elterjedt a médiában, hogy létezik egy dosszié, mely Donald Trumpról tartalmaz kompromittáló információkat, többek között képeket is. Első körben az orgánumok állították, hogy az adatok Oroszország birtokában vannak. Annak az országnak, mellyel a jövendő amerikai elnök a leköszönőnél sokkal jobb viszonyt kíván majd kialakítani. Én magam ezt a hírt elég kétkedve fogadtam. Ekkor jött a csavar. A BBC (a forrást elhallgatva) közölte, hogy egy angol, bizonyos Christopher Steele állította össze a dossziét. Steele korábban a brit hírszerzésnek, az MI6-nak dolgozott, és Moszkvában állomásozott az 1990-es években. Amikor a hírek szerint kilépett a brit titkosszolgálat kötelékéből, létrehozott egy üzleti hírszerzésre szakosodó magánvállalatot, az Orbis Business Intelligence Ltd.-t.

A kép forrása

A sajtóban megjelent információk szerint Steele-t egy amerikai, pontosabban washingtoni cég bízta meg azzal, hogy gyűjtsön össze adatokat Trump oroszországi kapcsolatairól. Még a (megbízó) finanszírozók kilétét is nyilvánosságra hozták a lapok és online portálok, a hírek szerint először Trump saját pártjának tagjai, azok a republikánusok pénzelték a magánhírszerző céget, akik nem szívesen látták volna az elnöki pozíciót betölteni, majd beszálltak támogatóként a demokraták is. További kusza hírek szólnak arról is, hogy Steele megosztotta információt (nyilván pénzelői megbízására) az FBI-al is. Ha ez igaz, akkor ezzel valószínűleg azt akarták elérni, hogy az FBI hozza nyilvánosságra őket, és emeljen vádat az akkor még elnökjelölt ellen. Az, hogy ez nem történt meg két dolgot sejtet: nem is létezik dosszié, vagy létezik, de a benne lévő adatok nem adnak alapot szövetségi nyomozás indítására. Szemben például Clinton e-mail botrányával.

A kép forrása

Az esetből több dolog válik világossá. Egyrészt megint csak megerősítést nyer az állítás, amit Chomsky újra meg újra elmond a médiáról a propaganda modell keretében, miszerint az a politikai és a gazdasági elitek ellenőrzése alatt áll, azok érdekeit szolgálja, gyakran a tényeket is lezserül kezelve vagy meghamisítva, keveset adva a hírek minőségére. Másrészt, eddig úgy tudtuk, hogy csak a hírek közlése (a híradás) nem állami monopólium a kapitalista társadalmakban, a hírszerzés továbbra is az. Rosszul tudtuk. Egyértelművé vált ugyanis, hogy a hírekkel kapcsolatos másik szektor, a titkos, nem nyilvános hírszerzéssel foglalkozó is duális már. Volt „(köz)szolgálatisok” mennek át a magánszektorba, és kereskedelmi vagy más célból folytatnak titkos, gyakran a legális határait suroló, vagy éppen már átlépő megfigyelést és adatgyűjtést, melynek célja nem a nyilvánosság tájékoztatása, hanem zsaroló dossziék létrehozása. Olyan tevékenységet folytatnak, mely eddig az állami szolgálatok monopóliuma volt.