A kép forrása


Amikor idén májusban Emily Bell A Facebook megeszi a világot címmel arról írt, hogy alig tudjuk követni a mélyreható és lényegi változásokat, amelyek a média világában a szemünk előtt zajlanak, nem mondott túl sok újat. Pedig a Columbia Egyetem Digitális Újságírás Intézetének igazgatója közelebb van a tűzhöz mint bárki. Ugyan nem vesz részt a legnagyobb növekedést mutató globális médiavállalatok - a Google, a Facebook, az Amazon, a Youtube, az Apple, a Microsoft - igazgatótanácsainak ülésén, mégis pontosabb látja, hogy például tőkeerős amerikai újságok és lapkiadók hogyan reagálnak a folyamatokra.

A kutató leginkább a minőségi újságírásért aggódva nem kevesebbet állít, mint hogy a 2010-es évtizedben "a hírek ökoszisztémája" nagyobb változáson ment át, mint az ezt megelőző ötszáz év során bármikor. A képlet egyszerű: bármilyen műfajban állítasz elő sajtóterméket - a bulvártól a napi híreken és az oknyomázáson át fotóriportig - nem tudod és nem is érdemes megkerülni a közösségi médiát. Vagyis ha felszínen akarsz maradni, olyan globális médiavállalatok szolgáltatásait kell igénybe venned, és ezzel növelve az ő bevételeiket, amelyek amúgy is nagyságrendekkel nagyobbak nálad. Ma már a közösségi média platformokat senki nem tudja csak úgy egyszerűen, naív módon használni, mintha csak egy faliújság lenne, amire bárki kiragaszthatja híreit: a médiaóriásoknak is megvan a saját irányítási és elosztási rendszerük. Ha pedig professzionálisan kezded használni a közösségi médiát, előbb-utóbb ő is használni fog téged - ezt sok közép-európai médium a saját bőrén tapasztalta meg az utóbbi években.

A kép forrása

A változást senki nem tudja megállítani, a globális közösségi-média cégek sem. Amúgy ők is észrevették, hogy a király meztelen: úgy lettek a hírek első számú forrásai, hogy egyetlen saját hírük sincs. Ezért kénytelen-kelletlen létrehozták saját hírterjesztő csatornáikat, amivel eddig ismeretlen területre léptek: ezt mutatja az Instant article körüli botrány is.
Bell éppen ebben ragadta meg a mélyreható változások egyik negatívumát: a közösségi média globális óriásai ma már első számú hírforrások, miközben egyáltalán nem vállalják a hagyományos kiadói felelősséget. Ez az én szellemi termékem, ennek a világnézetével azonosulok, ezért én vállalom a felelősséget - a közösségi média óriásai elvileg nem mondanak ilyet. Mégis szelektálják a híreket, sőt olyan algoritmusokat üzemeltetnek, amelyekről csak néhány beavatott tudja, hogyan osztja és továbbítja a híreket. Nyilvánvaló, hogy írtóznak a kiadói felelősségtől, hiszen nem ezért jöttek létre, nem ez a céljuk. Ők "csak" hirdetéseket szeretnének elhelyezni felületeiken, minél nagyobb tömeghez eljuttatni azokat, és ezzel bevételt generálni.
A Facebook éppen a napokban lépte túl a napi egymilliárdos felhasználói kört mobiltelefonon, és a növekedés továbbra sem látszik megtorpanni. Saját előrejelzéseik szerint 2017-ben jelentősen csökkenni fog a hagyományos hirdetések száma, de már dolgoznak azon, hogyan növeljék a felhasználói kört, és a platformon töltött időt.

A kép forrása

Az új médiaviszonyok kritikusainak igaza van abban, hogy valami merőben új, eddig senki által nem látott médiakoncentráció jött létre. Néhány amerikai kutató joggal aggódik amiatt, hogy (trösztellenes és egyéb) törvényeik nem alkalmasak arra, hogy kezeljék az új helyzetet. A közép-európai értelmiség joggal kérdőjelezi meg ennek a globális közösségi médiaának a kultúrában, a közéletben, vagy az emberek mindennapi életében betöltött növekvő szerepét. A kisebb médiumok pedig, bárhol a világban, joggal aggódnak amiatt, hogy ha nem jelentenek igazi üzletet a milliárdos bevételű óriások számára, akkor jelzés nélkül süllyednek el a közösségi média algoritmusok útvesztőjében.
Arról nem is beszélve, hogy a Fb a világ minden részén nemzetbiztonsági kérdés is, és hangzatos apolitikussága ellenére ma már képes beleavatkozni nemzetközi folyamatokba - egyszerűen azzal, hogy van. És mondjuk ingyen nyújtja a szolgáltatásait, Afrikában.

Ebből a perspektívából nézve egyáltalán nem túlzóak a Columbia Egyetem kutatójának plasztikus szavai: "Öldöklő verseny folyik a figyelem elnyerésért. Az „apokalipszis négy lovasa” - a Google, a Facebook, az Apple, és az Amazon (ötödiknek beférne a Microsoft) – elhúzódó, véres technológiai, sőt, világnézeti háborút vív."

Hol állunk mi ebben a harcban? Hol áll Európa, hol áll Magyarország? Csak szemlélői vagyunk a folyamatoknak, vagy aktív alakítói? Mi van a saját kultúránkkal? Hol tudjuk megjeleníteni és eljuttatni gondolatainkat a közösséghez? Miben tudunk mi mások lenni, mást alkotni, mint a globális nagyok?
Talán egyelőre több a kérdés, mint a válasz. De az biztos, hogy a kérdéseinkre nem várhatjuk a válaszokat az "apokalipszis új lovasaitól".