Már-már divat napjainkat apátlan kornak nevezni. Igaz, ami igaz, számos modern oka tetten érhető annak, hogy sok mai gyermek számára nem elérhető az a férfi, akinek az életét köszönheti. De ne áltassuk magunkat múltmaszkírozó igyekezetünkben: az elmúlt száz évben az apátlan nemzedékek kialakulásának fő felelősei a világháborúk és a totalitárius hatalmak vágóhídjai voltak. Azok a fiúk is vagy hadiárvákként nőttek fel, vagy csak többéves fogsága után találkoztak apjukkal, akik kamaszkoruk közepén lettek az 1956-os forradalom szereplőivé. Lázadásból, koraérett hazaszeretetből, bátorságból, az apátlanság okozta vadságból, meggondolatlanságból, kalandvágyból egyszer csak a harcok közepén találták magukat. S aztán, a gyorsan következő megtorlás elől menekülve jobbnak látták elhagyni az országot. Magányosan, teljesen bizonytalan kilátásokkal vándoroltak így fiatalok ezrei, akiknek a nagy része részt vett a fegyveres küzdelemben. Sokuk Franciaországba került, ahol a hidak alatt élő hajléktalanok mindennapjaiban osztoztak. Innen vagy ötszázan szegődtek a Francia Idegenlégió szolgálatába, melyet éppen „nekik”, önkéntesen katonaságra kapható, új életet, kalandot, keménységet és persze megélhetést kereső külföldiek számára hoztak létre a 19. században.

A magyar fiúk Algériában csatlakoztak az idegenlégió történetéhez, sajátos módon egy olyan epizód részeseivé válva, amelyben a franciák afrikai gyarmatának őslakosai épp a függetlenségükért küzdöttek. „Egy nép azt mondta, elég volt…”, s az „’56-os légiósok” most a „másik oldalról” élték meg a hadviselés hiábavalóságát, hiszen 1959-re de Gaulle már jobbnak látta elismerni az afrikai ország önállóságát.

Nóvé Bélafilmjében nyolc idős férfival találkozunk, akik évekig vagy akár évtizedekig szolgáltak az idegenlégióban. Kalandokban, izgalmakban bővelkedő életre tekintenek vissza, többre is, mert a mondás szerint a légiósnak három élete van: egy a légió előtt, egy alatta, egy pedig utána. S az életváltások közt a törések, az átmenet nehézségei. Zsenge korukban többszörösen is magukra hagyva a hajdani fiúk e különös, sok legendával terhelt közösségben találtak magukra. Persze mind mások, a szolid idős úriembertől a menthetetlen, örök „csibészig” terjed a karakterek skálája; belegyökereztek második hazájukba, de néhányan közülük visszavágynak-visszajárnak Magyarországra, vagy itt akarják leélni hátralévő éveiket.

Nem érzéketlen, hallgatag, mogorva férfiak ők, amilyennek sokan gondolnák a hétpróbás idegenlégiósokat. Nem is ’56 legnagyobb hősei. De hatvan év elteltével is tisztán őrzik az anyanyelvüket. A történelem, a politika életben maradt áldozatai, akik a nekik jutott lehetőséget megragadva a túlélést választották.

A „Patria Nostra – ’56-os menekült kamaszok a Francia Idegenlégióban” című film november 7-éig megtekinthető a Médiaklikken: http://www.mediaklikk.hu/2016/10/14/patria-nostra-56-os-menekult-kamaszok-a-francia-idegenlegioban/