Halász-vadász kiállításon ténfereg egy középkorú férfi. Egyedül van a tömegben, de úgy igazán. Szakértő szemmel figyeli a fegyvereket, modern és régi eszközöket. Mikor aztán otthon látjuk feleségével és kislányával, még mindig úgy érezzük, elszigeteltsége talán sosem oldódik fel egészen, bár persze sokat ront a dolgon a minden természetességével együtt is művi forgatási helyzet, amikor több kamera előtt kell „csak úgy” jönni-menni, mint rendesen. „Mintha itt se lennénk” – instruálhat ilyenkor a rendező. Na de hát ott vannak.

A filmben a hanti (korábban úgy is mondtuk: osztják) nemzetiségű férfi magyar feleségétől, Ruttkay-Miklián Esztertől halljuk a legtöbb szót. Ő néprajzkutató, az obi-ugorok szakértője. Legendás tanára – vagy inkább beavatója – a tragikus körülmények közt elhunyt Schmidt Éva volt, aki a kiveszőben lévő nyelv és titokzatos kultúra megmentéséért, új életre támasztásáért áldozta fel magát. A szó szoros értelmében. Idővel felemésztette, magával ragadta a medvekultuszáról emlegetett helyi sámánhit világa. Ahogy hallgatjuk Esztert, „lejön”, hogy ő már képes távolságot tartva szemlélni kutatási területét, de valójában az egész életét is. Ahogy „Arkaskáról” (férjét, a halász-vadász, rénszarvastenyésztő életmódot maga mögött hagyó, a gyökereitől távol szakadt Arkagyij Longortovot becézi így), kettejük egyedi kapcsolatáról, saját szakmájáról vall, mindvégig tárgyilagosan beszél, de azért olykor áttetszik: fájó kérdések is lappanganak derűje, mosolygó tekintete mögött. S a filmben orosztolmács segítségével is azért csak megnyilatkozó férfi, a városba tévedt pusztai ember szűkszavú, félbemaradt feleleteiből is kiderül: munka, magyartudás s tágasabb kapcsolatok nélkül nem találja a helyét Zircen, ahová a család költözött. Másként, mégis valahogy úgy, ahogy felesége Szibériában. De kiderül: az asszonynak is kijut a gyökerek szakadásából: apja mindmáig nem hajlandó találkozni vejével.

Eszter a kulturális antropológusok, etnológusok „munkaeszközéről”, a „beépülés”, vagyis az idegen kultúrák mélyebb megismerését lehetővé tevő „részt vevő megfigyelés” tudathasadásos állapotáról szólva önmagáról is beszél: mindennapjai sajátságos „terepmunkaként” is telnek, melynek során az egymástól messze szakadt két nép kultúráját ő és férje személyükben napról napra összekapcsolják, és megélik az életbe vágó „kísérletüket” körbevevő tér légürességét. A közös sorsukból kiérző távolságokat jól érzékelteti a film címe: „Együttlét.” A házasságok életképességét kutató John Gottmann írja, hogy azok a kapcsolatok bizonyulnak tartósnak, amelynek művelői képesek megoldhatatlan problémákkal együtt élni. Valami ilyesmi motozhat bennünk, míg magunkba engedjük a magyarok és hantik történetének egy megkésett újabb közös szálát sodró pár napjainak velünk is megosztott pillanatait. Életképes egy ilyen életpróba? Az az érzésünk, nem ajánlanánk könnyű szívvel bárkinek. De az látszik: ők képesek így élni.

Az Együttlét című film első része január 17-éig tekinthető meg a Médiaklikken: http://www.mediaklikk.hu/2017/01/05/egyuttlet-1-resz/; a második részt aznap 00.45-től vetíti a Duna TV.