Két szélsőséges viszonyulás gyakori az előttünk járt nemzedékekkel kapcsolatban: a szinte istenítő csodálat s a lefitymáló elutasítás. Mint általában a végletes megnyilvánulások, mindkettő hordoz veszélyeket. Előbbire igaz a nyersen szókimondó népnyelvi fordulat: ha valaki folyton és csupán az őseivel dicsekszik, annak a családja olyan, mint a krumpli: a java a földben van. Csakugyan félő, hogy aki csak a múlt nagyságát értékeli, könnyen lemondhat arról, hogy ő maga is öregbítse övéinek jó hírét. Aki meg a legszívesebben lerázná magáról mindazt, amit elei szellemiekben-lelkiekben testáltak rá, az akár az életbölcsesség és tapasztalat egész kincstárának használatától foszthatja meg magát önként.

Vannak nemzetek, melyeknek életét, fejlődését, hagyományait századokon át sem tördelte annyi darabra a történelem, mint amennyire a magyarokét a 20. század. Ez a békeidőben nemzedékről nemzedékre szálló, éltető tudás, tradíciók, benső törvények, tartás s nem utolsósorban az anyagi javak erejét rabolta el számtalan honfitársunktól. Közösségek, rokonságok évszázadok alatt kialakult szövedékei szakadtak elemeikre így, olykor egyik napról a másikra. Az elmúlt század egymást érő viharai sokak gyökereit tépték ki, és szerteszét sodorták őket a világban. Mára pedig, hosszú évtizedek múltán már csak nyomaiban ismerhető fel mindaz a hagyaték, ami szilárd erőként valaha egész családokat tartott össze.

Különösen érdekes és megfontolandó ebből a szempontból kicsit közelebbről is megismerkedni az erdélyi arisztokrácia jeles képviselőinek mai leszármazottaival, hiszen családjaik esetében kiváltképp jól látszik, hogy a két világháború, a Monarchia felbomlása, Trianon és a kommunista diktatúra sorsfordulói valósággal felrobbantották addigi univerzumukat, megrengették vagy semmibe vették értékrendszerüket, s ezzel szinte teljesíthetetlen kihívások elé állították őket. Erre az ismerkedésre tesz kísérletet Szederkényi Olga tavaly készült kétrészes dokumentumfilmjében, mely a polihisztor Bánffy Miklós, illetve Bethlen István miniszterelnök mai utódainál néz körül.

Megfigyelhetjük, ahogy egy „ősi család” (mert szigorúan nézve melyik nem az?) tagjai, régi kulturális, társadalmi beágyazottságukat elveszítve, a nagyvilágban szétszóródva, majd ilyen vagy olyan új körülmények közé illeszkedve nemzedékről nemzedékre hogyan távolodnak el az egyre inkább csak az emlékeikben, világszemléletük egy szegletében és néhány tárgyban beazonosítható szellemi, illetve materiális örökségüktől.

De valami kétségtelenül megőrződött bennük. Persze ez nem csoda Bánffy Miklós leánya, Katalin esetében, hiszen ő még gyermekként végignézte hajdani világuk széthullását. Fájdalma, ragaszkodása ezért is erős mindmáig, s így azt is megértjük, hogy semmiképp sem hajlandó ellátogatni Bonchidára, a teljesen lepusztult állapotban lévő régi családi fészekbe.

De például a Disney-cég olaszországi képviselőjeként működő Bethlen-dédunoka, Stefano szavaiból az érződik, hogy már csak pislákol benne a tőle mindenféle értelemben távoli, elsüllyedt világuk lángja. De hisz mit is kezdene vele? Különös, régi történetek sorává kezd zsugorodni a múlt, melynek szálai egyenként vékonyodnak el s foszlanak szét az idő múlását követve.

„Nekünk, Bethleneknek több kötelességünk van, mint jogunk” – idézi fel angolul a nemzedékek során át apáról fiúra szállt családi alaptételt a római utód, de aztán azt is megfogalmazza, hogy (általa persze már egyre kevésbé érzett) teher is egy történelmi család sarjaként élni.

Bánffy lányának gyermekei sem beszélnek magyarul, hát még az unokái. Ezért is fordította le angolra apja főművét, az Erdélyi Trilógiát, hogy a család „leszálló ága” is megismerkedhessen vele. Végül is ennek a változatnak köszönhető, hogy azóta világszerte több nyelven is megjelent már a külügyminiszterként vagy az Operaház intendánsaként egyaránt jelentős nyomot hagyó Miklós gróf nagyszabású regénye. Belsőépítész unokája szintén e fordítás nyomán, idősödő fejjel határozta el: megtanul magyarul, hogy nagyapja többi írását is el tudja olvasni. Az egyik dédunoka pedig operaigazgató szeretne lenni – minden bizonnyal az elbeszélésekből megismert dédi csinált neki kedvet ehhez.

„Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája” című film minket is figyelmeztet, hogy valamennyien felelősek vagyunk kisvilágunk kapott értékeinek átörökítéséért. A Médiaklikken február 18-áig tekinthető meg: http://www.mediaklikk.hu/2017/02/03/erdelyi-arisztokracia-diszkret-baja-1-resz-grof-banffy-miklos-utodai/