Köbli Norbert neve idehaza szép lassan egybeforr a történelmi filmek forgatókönyveivel. Az első ilyen nagy dobást A vizsga című '56-os thrillere jelentette, amit más '50-es évekbeli témájú könyv követett. Az egy évvel ezelőtti Félvilág már az I. világháború évtizedében, de még puskaropogás nélkül játszódik; a Szürke senkik azonban velejéig jellegzetesen háborús film. Öt férfi útjába kapcsolódunk be az olasz fronton: meg kell találni és fel kell számolni egy olasz kommunikációs központot, ami tele van postagalambokkal.

A forgatókönyv legnagyobb erénye a fegyelmezettsége. Érezni lehet benne a pontos megszerkesztettséget: legyen benne többféle karakter, jól elhelyezett információk (pl. maga a postagalamb szerepe vagy az olasz káromkodás), amik a végjátékban mind fontos feladatot kapnak, legyen benne egy legkisebb királyfi, aki becsületének köszönheti szerencséjét! Legyenek tragikus epizódok, és mindenekelőtt – hiszen ezt várjuk egy történelmi filmtől – helyezzen el minket abban a korban, amelyben játszódik! Ezeknek mind megfelelt a Szürke senkik férfibakáinak néhány napos története.

A rendezés is nemcsak, hogy rendben volt, hanem rutinos alkotókhoz mérhető pontossággal és arányérzékkel nyúlt a filmhez Kovács István. Eddigi kisfilmjeiben is elég hamar bevont minket a film cselekményébe. Lélegzet visszafojtva vártunk a történet alakulására a fodrászatban zajló Csúszópénzben és a teherbe eső bokszolónő fájdalmasan szép, Betonzaj című művében is. Jelenlegi, szóban forgó alkotásával persze leginkább a szintén világháborús Idegen föld hozható párhuzamba. Mint az élet legtöbb területén, úgy itt is elmondható a bibliai igazság a talentumokról: „A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád.” A Szürke senkik nagyban is hű tudott lenni.

Közös kapocs még a két film között Trill Zsolt személye, aki a kisfilm főszereplője, a Szürke senkik-ben pedig az ötfős alakulat parancsnoka; az újonc, tiszta lelkű főszereplő fiú (Kovács József) mellett az ő karaktere a legérdekesebb, melyre már könnyen tud rákontrázni a csapatban a három nemzet három katonája.

Nem kérdés, hogy a Szürke senkik üzenetet hordoz magában a népek egymás mellett éléséről és a háború értelmetlenségéről. S mindezekről nem szájbarágó módon beszél. Az utóbbi szempont egy, a film végén jövő csavarral teszi teljessé és érzelmileg is teltté a történetet. A román, a magyar és az osztrák katona közös harca és reakciói a soknemzetiségű monarchiáról érdekes továbbgondolási lehetőségeket ad.

A Szürke senkik egy újabb jó példája annak, hogy az elmúlt években komoly reneszánszát éli a hazai tévéfilmgyártás. Noha a szakma csúcsa még mindig a vászonra forgatott és moziban forgalmazott nagyjátékfilm, ezek az alkotások is ugyanolyan nagy gonddal vannak előkészítve, és ha szakmailag minden a helyén van, a végeredmény mérföldkővé válhat. Kovács István helyzete egyszerre könnyű és nehéz, hiszen a háborús film műfajában kezdte kis- és nagyjátékfilmes karrierjét is. Előzőben az anyagiak, utóbbiban a meglévő minták hiányával kellett megküzdenie. (Néhány kivételtől eltekintve utoljára a '60-as években volt itthon jelen a műfaj.) Pedig az ehhez hasonló jó fogadtatások – mert nem én vagyok az egyetlen, ezt garantálom – mutatják meg, hogy igenis van keresnivaló. Jelen sorok írójához hasonlóan másnak sem feltétlenül az ilyen műfajiság a kedvence, de a jól átgondolt rendezői koncepció és a kézitusás vagy fegyveres harcok, a tökéletes novemberi atmoszféra és az átgondolt írói mű azonban nem csupán ízlés kérdése.

A Szürke senkik c. film december 16-án, 22 órakor tekinthető meg a Duna TV-n.