Mágikus realizmus – ha muszáj volna, ezzel a címkével jellemezhetnénk leghívebben a két idősíkon játszódó sztorit, mely mindvégig ugyanabban a nem túl izgalmas budapesti nyaralási helyzetben bonyolódik, amely annyi emlékezetes magyar gyerekfilmnek adta a hátterét évtizedekkel ezelőtt. Amazok általában elnagyolt vagy szocialistán gyűrődésmentesre vasalt társadalmi képletéhez és szociális viszonyaihoz képest itt van minden, ami kevésbé mágikus valóságunk mindennapjai során sokak életét keseríti-zaklatja: elvált szülők, egyke gyerek, drog, távoltartás, pszichoszomatikus nyavalya, magány satöbbi. De Tiborc ezúttal nem ragad bele panaszaiba, a képzelet pedig tán csodákra is képes, kivált, ha nem a valóságtól való elszakadást szolgálja, hanem a mélyebb összefüggéseket segít felismerni súlytalan repkedése.

Adott egy ki tudja, miért, asztmás kislegény napjainkban, egy minden határt feszegető másik meg a nyolcvanas évek elején. Ugyanabban a titkokkal teli, egyébiránt meg dögunalmas, kőmajmokkal cifrázott fővárosi házban. Az időben csak a néző utazik, főhőseink csupán élik párhuzamosan a maguk ide-oda vezető életét. Amelyek azért csak találkoznak – a jelenben. Meg a lelkek mélyén. Apátlan fiú, fiús (felnőni nem akaró, aztán meg akaró) apa kötelékeihez közelítünk. Sajnos túl gyakori, túl ismerős felállás. (Tegyük hozzá, igencsak vaskos ferdítés mai kortünetnek mondani az apa nélkül maradás drámáját: azért csak ne feledkezzünk meg az „árvatermelésben” élen járó 20. század iszonyatairól.) Semmi extra hát, „csak” egy kis életrendezésről van szó, meg nagyon finoman adagolt „népnevelésről”: olyan gyakran elsikkadó életelixírekről, mint például a kínos témát is vállaló őszinte beszéd, a bizalom meg a bocsánatkérés varázsereje. S találkozások soráról: két lábbal a földön haladó, esetleg mágikusnak tetsző, vagy tán csakugyan varázsos gyerekekkel és felnőttekkel.

Külön öröm és élvezet elmerülni abban, ahogy idősebb és fiatalabb színészeink (főként Csányi Sándor, Gubás Gabi, Haumann Péter, Jordán Adél, Koltai Róbert, Lázár Kati, Molnár Piroska) egyaránt visszafogott természetességgel játszanak a filmben, s azok sem vetik be modorosságaikat, akik közülük amúgy hajlamosak erre. Az üdítően életszerű hangvétel egységességéért vélhetően a rendező, Fonyó Gergely figyelme a felelős. Jó volna minél több ilyen történetet látni. Hátha tanulnánk belőlük.

A kőmajmok háza című magyar családi film január 8-áig megtekinthető a Médiaklikken: http://www.mediaklikk.hu/2014/12/15/a-komajmok-haza/