Az új kommunikációs technológiák, a kódexek, a nyomtatott könyv, az újság, a távíró, a rádió, a tévé, és végül a hálózatba kötött számítógép mind jelentős változást hoztak a továbbított információ mennyiségben. Sőt, a befogadás formáját is jelentősen átalakították. Úgy tűnik azonban, hogy a legújabb digitális technológia, a számítógépek és mobil eszközök mindennapi környezetbe épülése az eddigieknél nagyobb hatással van ránk. Egyesek szerint soha nem látott segítséget kaptunk az információkezelésben, mások szerint azonban az emberi agy ilyen mennyiségű és típusú ingerrel már nem tud megbirkózni.


A ránk zúduló információ mennyiségének növekedése már a 20. század közepén fontos téma volt. Sokan azzal kapcsolatos félelmeiket fejezték ki, hogy hogy az áradat már áttekinthetetlenséget szül, többek között így vélekedett Vannevar Bush, az USA tudományos főtanácsadója is, aki II. világháború idején a kutatásért és fejlesztésért volt felelős. Felismerve, hogy milyen rengeteg információ éri az embereket, javasolta, hogy hozzanak létre egy gépet és rendszert, mely segít a tájékozódásban. Ez volt a Memex, a mai számítógép és internet őse. A Memexnek éppen az lett volna a szerepe, hogy segítse az egyre halmozódó publikáció- és információmennyiségben való eligazodást. A találmány azonban nemhogy nem egyszerűsítette, de még bonyolultabbá tette a helyzetet, hiszen segítségével korábban nem látott információ mennyiség zúdult mára a felhasználókra.
Az 1970-es évektől beszélnek először a társadalomtudósok, de mára már a pszichológusok és agykutatók is információs túltelítettségről. Már a televízió túlcsorduló kínálata, az USA-ban a kábelen fogható adók műsorai kapcsán a szakemberek felfigyeltek rá, hogy a szöveges és képi üzenetekbe belefulladnak a nézők. A világháló, a kommunikációs csatornák és az online tartalmak mindennapi életünkbe való beépülése mára egy mindig online állapotot eredményezett, és az adatok ránk zúdulását betonozta be. Kivéve persze, ha nagyon tudatos felhasználók vagyunk, és figyelünk a kommunikációinkra.


Sokak számára azonban ez nem jelent problémát. A PEW kutatóközpont által megkérdezett amerikaiak jól érzik magukat az információáradatban. Sőt, többségük úgy érzi, „uralja” az adatokat, sikeresen birkózik meg a mennyiségükkel, és javára fordítja az így kapott tudást és segítséget. A felmérés szerint egyedül a szegényebbek, az „eszköztelenebbek” érzik magukat rosszul a digitális tengerben. Úgy érzik, lemaradnak a lehetőségekről, melyeket az online világ kínál.
Nem mindenki osztja azonban ezeket a véleményeket. Egyesek tehernek érzik ugyanis a különböző intézmények: iskolák, bankok vagy kormányhivatalok elvárását, hogy minél több szerződést, dokumentumot keressenek meg ők maguk, tanulmányozzanak át és értelmezzenek csupán azért, hogy egyszerű ügyeket elintézhessenek. Ilyenkor, amikor nem a szórakozást szolgálja, hanem kényszerből történik, az információ feldolgozása komoly problémát jelent.


Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója egy új szempontot hoz az információs túlterhelés diskurzusába. Számos előadásában hangsúlyozza, hogy az emberi agy nem a digitális korra jellemző információ mennyiség feldolgozására lett kitalálva. Az evolúció során szerinte ugyanis a jelenlegi fejlettségi szintjét sokkal lassabban érte el. Gondoljunk csak bele, hogy a világháló megjelenése óta eltelt 26 évben mennyivel több információ jut el hozzánk, és ez a folyamat mennyivel gyorsabb, mint például a könyv, vagy akár a televízió korában. Freund Tamás szerint hozzászokunk ahhoz, hogy milyen könnyen lehet információhoz jutni. Ezáltal azonban valami megváltozik. Nem dolgozunk meg érte. Így az információkhoz nem társulnak érzelmi impulzusok sem. Megszűnik a motiváció is. A tudás tárolása pedig felszínes marad, nem vésődik be, másrészt ez a folyamatos leterheltség sikerélményt sem szül, depressziót azonban annál inkább.
Kommunikációkutatókén, és a digitális technológiák iránt rajongóként annyit tudok tanácsolni, hogy bánjunk tehát tudatosan az információárammal. Szűrjük meg a tengernyi adatot, majd jegyezzünk meg a fontos dolgokat. Anélkül ugyanis, hogy stabil ismeretanyag lenne a fejünkben, az információkat nem tudjuk kombinálni sem. Így pedig elmarad a felfedezés, a siker öröme.