A harmadik évezred hajnalán világszerte oly nagy sikereket arató műsorformátumokat látva, talán azt mondaná, hogy ez a hétmilliárd házmester bolygója.

Ha valaki mindezek ellenére töretlenül hisz abban, hogy a mai televíziózásnak nem elsőrendű célja az, hogy szép testű embereket tereljen be egy közös lakótérbe, hogy aztán ország-világ elmélyülhessen a bioritmusukban, akkor talán még van értelme irodalmi művekből televíziós sorozatokat készíteni.

Valaha a közszolgálati televíziónak első számú feladata volt, hogy a nemzeti irodalmat adaptálja. Évtizedeken keresztül százszámra születtek tévéfilmek, tévéjátékok. Olyanok, amelyeket ma is elő lehet venni, és amelyeket ma is szívesen és sokan néznek meg.

A televíziós fikció látszólag drága műfaj, de csak addig, amíg összehasonlítjuk a nagyjátékfilmmel. Egy átlagos magyar mozifilm költségvetése több százmillió forint, könnyen eléri a milliárdos nagyságrendet. A tévéfilm ennél kategóriákkal alacsonyabb ráfordítással dolgozik. Egy egész estés mű gyártási költsége átlagosan 80-90 millió, ha kosztümös, történelmi alkotásról beszélünk, elérheti akár a 130-140 millió forintot is részenként.

Ehhez képest érdemes megvizsgálni a nézettséget, amely egy sikeres mozifilmnél manapság 150 ezer körüli, de nem ritka a tízezer alatti nézőszám sem. A sajtó által alacsony nézettségűnek, hova tovább, bukottnak kikiáltott Kossuthkifli című sorozat nézettsége egyik epizódnál sem ment 130 ezer alá, de volt olyan rész, amely közel egymillió nézőt is elért. Hogy mi sok, és mi kevés, az mindig relatív, de összevetve a két műfajt, bátran kimondhatjuk, a televíziós fikció jobb ár-érték aránnyal dolgozik.

A XIX. századi vadromantikus road movie, a Kossuthkifli nézettsége azt is jelenti, hogy jelentős számban vannak olyanok, akik nem kérnek a szellemi drogokból. Olyan műsorokra vágynak, amely közel hozza hozzájuk a nemzeti történelmet, és a magyar irodalmat. Írók gondolatait akarják színészek szájából hallani. Nem akármilyen színészektől, Haumann Pétertől, Lengyel Tamástól, Törőcsik Maritól, Reviczky Gábortól, Fátyol Kamillától, Scherer Pétertől, Básti Julitól, Szabó Győzőtől, Kamarás Ivántól, Fenyő Ivántól, Szarvas Józseftől, és még sorolhatnánk az epziódszerepekben megjelenő kíváló színművészeket.Művészi értékkel megkomponált képi világot szeretnének látni a képernyőn.

Hogy a kultúrát befogadni vágyók száma nőjön, az sokak felelőssége. Felel érte a közszolgálati média, amelynek kötelessége ma is a nemzeti irodalom megfilmesítése, és műsorra tűzése. És felel érte valamennyi véleményformáló médium is.