politika” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Szigeti László

szerkesztő-újságíró

Rakjuk össze a szétszakadt Magyarországot!

2017. február 03.

Két magyar az három párt. Így (vagy hasonlóképp) szoktuk sommázni sokszor csikorgó tapasztalatunkat, miszerint hazánk fiait és lányait erősen jellemzi a széthúzás, s ennek kiteljesedéseként az egymásra fenekedő szekértábortagságok rögzülése. Régmúlt történelmi példákat és közelebbieket egyaránt emlegetünk ilyenkor, utóbbiak közt különösen a rendszerváltozás éveit, melyek az igazi összefogás és újjászületés eljátszott lehetőségének képeként élnek nem kevés honfitársunk emlékezetében. Csakhogy ma már egyre több részletét tekintve is fény derül arra, hogy jócskán voltak, akik az egység vágyott útjáról való lesodródásunkat aktívan segítették. Naná, hogy az állampárt titkosszolgálata.

Teljes cikk

Szigeti László

szerkesztő-újságíró

A titokzatos Antall József

2017. április 06.

Ma már a történelem része. Ma már nemigen fűződik mulandó politikai érdek a személye és munkássága elleni támadásokhoz. Ma már talán van rá esély, hogy hajdani ellenfelei, ellenségei is elismerjék értékeit, jelentőségét. A hozzá lélekben is közel állók pedig felidézzék alakját, mely legtöbbünk számára igazából mindvégig titokzatos maradt. Portréfilm készült az ismeretlen Antall Józsefről.

Teljes cikk