Pedig Alföldi Róbert Varázsfuvolája szinte maga bűvöli a szemlélőre a médiadelejt értelmezési keretként: e pátosztalanított olvasat kellemes otthonossággal zsongítja mindazokat, akik csupán átmenetileg szakadtak ki a kritikátlan masszából. Csakhogy az egyénivé válás ezúttal a szebb napokat látott színpadi hősöknek sem sikerülhet: a szív nemes vágyait követő Taminót – ah, dagályos romanticizmus! – nem csak a legelején slagozzák összevissza hidegvizes zuhannyal, de két és fél óra elteltével sem reménytelibb a helyzet: immár Paminával és a Papageno-Papagena párocskával együtt szembesülhet-szembesíthet a kijózanító tényekkel: a világ tébolyda, kiútról ne is álmodjunk.